Most voltam először a Lurdy Házban a Társasjátékok Ünnepén. Szerettem volna régebben is menni, de ebben az időszakban elég sok ünnepelni valónk van a családban, így szinte lehetetlen akár egy napra is kimenőt tervezni. Most is csak olyan villámlátogatás-féle sikerült, mert bár 3 óra hosszát töltöttem ott, mégis nagyon rövidnek éreztem ezt az időt.
Gyerekjátékokról érdemeben nyilatkozni nem tudok, hiszen a célközönség nem volt velem, de rengeteg kisiskolás korú kölyköt láttam játszani nagyobbaknak való játékokkal. Láttam jó néhány ovist is, de azt nem tudom mennyi 4-5 évesnek való játékot lehetett kipróbálni. Én a kétéves Hármaska miatt nagyon rákészültem, hogy majd jól végigpróbálom az összes kicsiknek való Haba játékot, de azt egyáltalán nem találtam. Azt sajnáltam. Volt néhány építő játék is kirakva, ott mindig játszott valaki. Granna pultot láttam, de ők inkább árultak, szerintem ott játszani nem lehetett. Láttam kirakva logikai játékokat, azokat ki lehetett próbálni. Jó pont a Treflnek, nekik voltak bontott játékaik játékmesterekkel.
Amikor odaértem, először a játszó részben gondoltam körülnézni, hogy lássam, melyik játék milyen élőben. Rögtön elkapott egy játékmester, hogy van-e kedvem egy menet Colt Expess-hez. Persze, hogy volt. Egyet játszottunk, és szívesen maradtam volna még játszani, de mivel tudtam, hogy kevés az időm és körül is akarok nézni, ezért fájó szívvel lemondtam a többi partiról. Utána a másik részen bóklásztam és próbáltam minél több játékot megismerni. Akciókat, kedvezményeket nem nagyon találtam azokra a játékokra amiket haza szerettem volna vinni, de azért a rend és a lelki békém kedvéért két doboz csak bekerült a táskámba.
Jövőre jó lenne két napra menni, mondjuk az egyiken csak én, hogy kedvemre leülhessek játszani ahova akarok, másik nap pedig a gyerekekkel, hogy velük is kipróbálhassak néhány játékot, és hogy ők is részesei lehessenek ennek a remek szerveződésnek.
Mindent összefoglalva én jól éreztem magam, és megtapasztaltam valamit, ami így már visszagondolva nyilvánvaló, de akkor és ott nagyon jó érzés volt rádöbbenni:
Régebben néptáncos voltam és ott ha az ember tudja a tájegység lépéseit, akkor szinte bárkivel nagyon jót tud táncolni. Teljesen mindegy ki honnan jött, mennyi idős, vagy milyen iskolát végzett, a zene és a tánc összekötötte az embereket, volt bennünk valami közös. Ezért is szerettem annyira táncolni.
Most, amikor számomra teljesen idegen emberek közé leültem a Colt Express-hez, ugyanezt éreztem. Volt egy kb 8-10 éves fiú és az anyukája, egy kb a húszas évei végén járó lány, és én, a kósza lélek. Fogalmunk sem volt ki kicsoda és honnan jött, valószínűleg a játékon kívül semmi közös nem volt bennünk. De a játék igen. A szabálykönyv, a kártyák és bábuk, és hogy adott pillanatban mindannyian rettenthetetlen vonatrablók voltunk ugyanazon a szerelvényen fél óra erejéig.
Köszönöm a szervezőknek.
Mindent összefoglalva én jól éreztem magam, és megtapasztaltam valamit, ami így már visszagondolva nyilvánvaló, de akkor és ott nagyon jó érzés volt rádöbbenni:
Régebben néptáncos voltam és ott ha az ember tudja a tájegység lépéseit, akkor szinte bárkivel nagyon jót tud táncolni. Teljesen mindegy ki honnan jött, mennyi idős, vagy milyen iskolát végzett, a zene és a tánc összekötötte az embereket, volt bennünk valami közös. Ezért is szerettem annyira táncolni.
Most, amikor számomra teljesen idegen emberek közé leültem a Colt Express-hez, ugyanezt éreztem. Volt egy kb 8-10 éves fiú és az anyukája, egy kb a húszas évei végén járó lány, és én, a kósza lélek. Fogalmunk sem volt ki kicsoda és honnan jött, valószínűleg a játékon kívül semmi közös nem volt bennünk. De a játék igen. A szabálykönyv, a kártyák és bábuk, és hogy adott pillanatban mindannyian rettenthetetlen vonatrablók voltunk ugyanazon a szerelvényen fél óra erejéig.
Köszönöm a szervezőknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése