2015. december 20., vasárnap

Bogyó és Babóca - Szülinapi meglepetés (Keller&Mayer)

Leírás:

Baltazárnak születésnapja van. Barátai elhatározták, hogy meglepik ôt egy születésnapi bulival. Igen ám, de ehhez elôbb kellene megérkezniük a méhecske házához, mint ô. Még szerencse, hogy Baltazár nem szokott sietni. Ma is a kanyargós erdei ösvényen sétál. A többiek levágva az utat talán elébe tudnak vágni. Ha mégsem, hát segítségül hívhatják a furfangkorongjaikat, melyek idôt nyernek a számukra. A játék célja: Minden bábu érjen be elôbb, mint Baltazár, mégpedig úgy, hogy útközben se fussanak vele össze. Ebben a játékban nem egymás ellen játszanak a játékosok, hanem együtt próbálják megelôzni a méhecskét. Így aztán mindenki segíthet az éppen soron következônek megtalálni a legjobb lépést. (forrás: Keller&Mayer) 

Ajánlott kor: 4-99 év
Játékosok száma: 2-4 játékos 
Játék ideje: 10 perc (ezt egyik játékbolt oldalán olvastam, nekünk inkább volt fél óra, bár először játszottuk és kis gyerekekkel)



A játék menete: 

Két kockával kell a játékosoknak dobni, az egyik mutatja a lépések számát, a másik pedig a bábu színét amivel lépni kell (csillag esetén bármelyikkel lehet lépni). Minden egyes játékos lépése után, Baltazárral is lépni kell. Ô a hoszszabb sárga ösvényen halad, és mindig egyel kevesebbet lép, mint amit a játékos dobott. Vannak segítő és hátráltató lépések amik fixen a táblán helyezkednek el és végre kell hajtani ha valaki rálép. És vannak úgynevezett furfangkorongok, amiket a játékosok kaphatnak (megfelelő mezőn) és akkor használják fel amikor akarják. Ha minden játékos végigmegy a pályán Baltazár előtt, akkor a játékosok nyernek. Ha Baltazár előbb ér be valakinél vagy valakivel ugyanarra a mezőre lép vagy pedig megtalál egy képeslapot, akkor minden játékos együtt veszít.

Játékszabály: https://drive.google.com/open?id=0ByvCJDR_meHfV25VeVQyVzJpd0U (forrás: kelleresmayer.hu)

 

Vélemény

Saját képet nem tudok mutatni, mert a könyvtárban próbáltuk ki a játékot és ott nem fényképeztem.

Egyeske (4 év, 6 hó)
Mi tetszett a játékban: A lányos korongok
Mi nem tetszett a játékban: -
Fogsz még vele sokszor játszani: Igen (ki is akarta kölcsönözni)

Ketteske (3 év, 6 hó)
Mi tetszett a játékban: Az, hogy Baltazár győzött (ő tényleg neki drukkolt, nem tudom, hogy azért mert ő volt a szülinapos vagy mert nem teljesen értette a játék lényegét...)
Mi nem tetszett a játékban: - 
Fogsz még vele sokszor játszani: -

Anya (18 múlt..)

Mi tetszett a játékban:  Bogyó és Babóca + szülinap = biztosra mentek a tervezők. Ezt egyrészt nagy előnynek gondolom, mert ha van egy ennyire kézenfekvő téma amivel a gyereket bármire rá lehet venni, akkor használjuk azt ki, és vonjuk be ezzel a társasjátékok világába. Másrészt viszont ha elsőre egy olyan összetett játékhoz ül le, ahol nem érti mi történik, és csak azt lépi amit mondanak neki, akkor lehet, hogy rossz szájízzel kel fel az asztaltól, és jó ideig nem is ül le újra.

Mi nem tetszett a játékban: Nem szeretnék társasjátékról rosszat írni, de szerintem a témaválasztás és a logika két teljesen eltérő korosztályt céloz meg. Bogyó és Babóca toplistás szinte minden 2-3 (esetleg 4) éves gyerek körében. A kooperatív logika (adott esetben dönteni kell melyik bábuval kellene lépni), a furfangkorongok döntési szabadsága (mikor kihez használjuk fel) és a többi "akció" fejben tartása miatt azonban ezt a játékot inkább játszanám hatéves gyerekekkel. Egy majdnem iskolást viszont már nem hoz lázba Bogyó és bandája. A három és fél éves Ketteske rajongott Baltazár szülinapi bulijáért, de nem igazán értette mi folyik a táblán, inkább én mondtam neki mit csináljon (persze a sima szín és szám szerinti lépés azért ment). Egyeske, aki már nem kér Bogyó és Babóca mesét (pedig "kiskorában" imádta) sem látta még át az egészet, neki is kellett a segítség. Találtam egy cikket, ami ha jól értelmezem akkor burkoltan, de az én véleményemet támasztja alá: http://www.lurkovilag.hu/index.php?c=1314.

Fogsz még vele sokszor játszani: Nem. Mire belenőnek a játék logikájába, kinövik a témáját. Azért a könyvtárban majd lehet, hogy még próbálkozunk, de otthonra megvenni nem fogom. A Bogyó és Babóca témájú társasjátékot ettől függetlenül jó ötletnek gondolom, majd kipróbáljuk a többit is.

Teszt korosztály: 5+
Értékelés: 2/5

Ár: 5990 HUF

Vásárláshoz link: http://www.gemklub.hu/bogyo-es-baboca-szulinapi-meglepetes.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése